Ha ősz akkor szüret!

Molnári- Semjénháza jószomszédi viszonya már sok-sok esztendő óta töretlen. Közös programjaink között az egyik legnagyobb a közös szervezésű Szüreti felvonulás, melyet az idén negyedik alkalommal szerveztünk meg szeptember 29-én. Molnári- Sándor-hegy- Semjénháza útvonalon felvonulók igazán színes látványt mutattak. A szépen feldíszített traktorokon a kicsi ovisoktól az idősebbekig szép számmal képviseltették magukat a két falu lelkes tagjai. A menetet a bírót és bírónét szállító hintó vezette, s őket követte a harsány, zenére felvonulók hosszú sora. Valóban hosszú, hiszen minden évben egyre többen csatlakoznak a vidám mulatsághoz. A Sándor-hegyi szőlőhegyen végigvonulva bőven jutott a különféle borok kóstolgatásából. Az utcákra kivonuló falubeliek örömmel kínálgatták a felvonulókat. Molnáriban, majd Semjénházán kis műsorral is kedveskedtünk a nézőknek. Az este vacsorával, majd báli mulatsággal zárult.

Jó volt újra azt látni, hogy él a falu, mindenki az utcákon van, az emberek vidáman integetnek, örülnek egymásnak.
S, hogy ezt együtt a szomszédokkal tettük, még örömtelibbé varázsolta ezt a szép őszi napot.

Fiatal „szüretelők”

Fiatal „szüretelők”

Mulatozás útközben, Sándor-hegyen

Mulatozás útközben, Sándor-hegyen

Fiatal „szüretelők”

Fiatal „szüretelők”

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás